Délelőtt sétáltunk St Florent-ban Mathilde-dal és Christine-nel. Clément már suliban volt, ma volt az első nap. Megmutatták nekem a központot: van egy turista információs iroda, egy pékség-cukrászda, egy trafik, egy mexx bolt, egy esküvői ruha bolt, egy kis bolt, és egy autós iskola. Aztán elsétáltunk két iskolához is, ahova majd menni fogok. Nagyon aranyos kis város.
Délután elmentünk bevásárolni a Super U-be. Olyan mint a Cora, csak picit kisebb. Pár km-re van St Florent-tól. Megvettem néhány dolgot, ami még hiányzott a piperetáskámból. Folytattam a papucsvadászatot, de elég furák voltak (pl. sielős bárányos, meg öreges mamuszok), így nem vettem.
Azután Marie Luce telefonált, hogy 5 és 7 között menjek a könyvtárba. Christine bekísért, aztán elment. Ahogy bemutatkoztunk könyvtáros nővel, már rögtön le is ültetett a számítógép elé, elmagyarázta, hogyan működik a program. Pár perc múlva már én adtam ki az embereknek a könyvet. Aztán elmagyarázta a könyvtár felépítését, mit hol találok, melyik szám, betű mit jelent. Majd nekem kellett visszavinnem a könyveket. Szóval elvégeztem egy gyorsított könyvtár tanfolyamot. Eddig sem értettem amúgy, mit tanultak 4 évig a könyvtár szakon J. Aztán kiderült azt hitte, hogy könyvtáros gyakorlatra jöttem, felvilágosítottam hogy nem, szóval ezután egyikünk sem értette miért is vagyok ott. De ha már ott voltam legalább hasznosan eltöltöttem az időt. Végül a gyerekkönyvek közül ki kellett választanom 4-et, amit ki akart rakni a falra ajánlott könyvnek. Hát, nem volt annyira könnyű, úgy hogy egy darab gyerekkönyvet sem ismertem a Nils Holgersonon kívül. Na de muszáj volt választanom, 15 percem volt rá: 3 at-sikerült is: Az ősz, Első nap az iskolában, és egy állatos mondókásat. Az utóbbi nem volt túl aktuális, de cuki rajzok voltak benne. Végül megdicsért, hogy jól választottam, majd ki is rakta a könyveket a falra. Azt mondta, hogy jöjjek jövő héten akkor majd leellenőrizzük az összes BD-t (képregény), hogy benne van-e a gépben. Majd azért megkérdezem Marie Luce-t, hogy tényleg ezt kell-e csinálnom, vagy elég, hogyha olvasni járok oda.
Este főztem rakott krumplit a családnak. Tejföl helyett sűrű creme fraiche-t használtam, kolbásznak pedig chorizo-t. Nagyon finom lett, azt mondták ízlett nekik. De szerintem tényleg, mert még Clément is kétszer szedett, pedig ő nagyon válogatós.