6:30 kor keltünk, még előző este átraktam minden nehéz cuccot, italokat, könyveket a bőröndömbe. Kicsit féltem, hogy nem tudom majd összecipzározni, de szerencsére nem volt gond.. Mindenesetre elég nehéz lett: az eredeti 23 kg volt most meg legalább 30 kg. Szegény Manu-nek kellett lecipelnie egy emeletet, és utána húzni a Paris Montparnasse állomásig (csomagokkal 15 perc séta, volt). Időnként a bőrönd elvesztette az egyensúlyát, és elkezdett nagyon billegni, meg felfordult. Manu egész jól bírta, azt mondta biztos az egymáshoz közel lévő kerekek miatt van.. Szerintem inkább a sok könyv és unicum volt a hibásJ. Tíz perccel 8 előtt odaértünk a vonathoz, megkerestük a helyemet, aztán búcsút vettünk egymástól. A cipekedés ellenére is mondta, hogy jöhetek máskor is nyugodtan.

 

Megkerestem a helyemet, és pontban 8 kor elindult. Aztán fél kilenckor lassított, és megállt a puszta közepén. Gondoltam, hogy csak bevár egy másik vonatot. DE NEM. Bemondták, hogy a saját biztonságunk érdekében a vonat most egy kicsit vár, majd pár perc múlva azt, hogy az előző vonattal baleset történt. Kicsit örültem, hogy nem az én vonatommal. Végül a kalauz elárulta, hogy valaki az előző vonat elé ugrott.Pont ezen a napon és ezen a vonalon kellett öngyilkosnak lennie! 3 óra 15 percet késett emiatt a vonat. 9:30 helyett 12:45-re ért Angers-ba. Nem volt gond, kitöltöttem az időmet: elkezdtem írni a naplómat, amíg le nem merült a notebook, voltam a TGV bárban, ettem egy pain chocolat-t, meg ittam egy teát (olcsó volt 4,50), aztán a bár menüjéből kiszótáraztam az új szavakat, és még olvasásra is jutott időm. Szóval elröppent az a 3 óra 

 

Mikor odaértünk Angers-ba, a vonatból alig bírtam kiemelni a bőröndömet, de szerencsére volt egy kedves monsieur, aki segített. A váróteremben nézelődtem, nem láttam Marie Luce-t, kicsit vártam, aztán felhívtam, mondta hogy rögtön itt vannak. Vele volt Kati, egy magyar lány, aki 2006-ban fél évet töltött Saint Florent le Viel-ben. Marie Luce mondta, hogy üljek előre, mert még nem láttam a Loire-t, és elölről jobban látszik. St Florent 45 km-re van Angers-től. Kb fél óra volt az út. Először autópályán mentünk, majd a Loire folyó gátján. Szép vidék, majd csinálok képeket. Aztán elvittek egy palacsintázóba: ettünk sós és édes palacsintát is. Majd elmentünk Marie Luce-ék házához, kaptam tőle egy könyvet, azért hogy olvassak franciául. Aztán elhoztak a fogadó családomhoz: a Guérif családhoz.

 

La famille Guérif

Jean-Pierre az apuka, könyvelő, időnként nagyon vicces. Christine, az anyuka titkárnő a tejfeldolgozó üzemben. Három gyerekük van: Noémi (22) spanyol szakos, most franciát tanít Argentínában áprilistól decemberig. Beszéltem már vele egyszer skype-on. Pontosabban egyik nap hazajöttem, és leültettek a webkamera elé és megmutattak neki. Az ő szobájában lakom. Mathilde (19) angol szakra jár Angers-ban, Clément (12) iskolás.

Az egész család nagyon aranyos, figyelmesek, érdeklődőek. Kicsit szerencsére hasonlítanak a mi családunkra, így könnyű beilleszkedni közéjük. Nincsenek szigorú szabályok. Akkor reggelizem, amikor akarok, de ebédelni és vacsorázni együtt szoktunk.

Clément-on kívül mindenki legalább egy fejjel magasabb nálam.

A szobám elég nagy, kb 15 nm. A falon Noémi dekorációi vannak (képeslapok, mozijegyek, beszálló kártyák, külföldi pénzek), barátságos.

 

A ház

A ház két szintes, nagy kertje van és van egy kis kerti lak, Christine mondta, hogy ha túl nagy lenne a hangzavar, akkor ide is kijöhetek nyugodtan.

Az alsó szinten van egy nagy konyha, ott szoktunk enni, egy nappali, egy ebédlő, egy kis zuhanyzós fürdő (csak én használom), WC, mosókonyha, garázs.

A felső szinten: 4 hálószoba, az előtérben egy Tv sarok, egy nagy, kádas fürdőszoba, WC.

 

 

A kedd délutánt velük töltöttem, ismerkedtünk egymással. Vacsoránál átadtam az ajándékokat: egy kis unicumot, egy doboz szamos marcipánt és egy francia nyelvű magyar szakácskönyvet. Felajánlottam, hogy majd főzök nekik valamit. Annyira jó ötletnek találták, hogy mondták, hogy mondjam meg a hozzávalókat, szerdán megvesszük, és vacsira megcsinálhatom. Aztán kipakoltam. Megpróbáltam az internetet beállítani a notebookon, de sajnos nem tudtam (ez az egyedüli negatívum), és ők sem tudtak segíteni, pedig már megadták a kódjaikat, de valamiért mégsem megy. Használhatom az ő gépüket a dolgozószobában, de azért kényelmesebb lenne a sajátom.