Múlt pénteken volt az első magyar órám. Marie Luce-nek és egy barátnőjének, Giselle-nek tanítok magyart. Elég fura volt, mert eddig még soha nem tanítottam senkinek magyart. Szerencsére azért már nem teljesen kezdők, néhány éve kezdték el, de mindig megszakad a tanulásuk, amikor a magyar lányok hazamennek. Marie Luce tavaly volt már intenzív tanfolyamon is Budapesten, ő egy picit bártabban beszél, de mindketten nagyon lelkesek és ügyesek. Szerintük túl gyorsan beszélek magyarul, legalább érezhetik én mit élek át időnként :) Szóval megpróbálok hozzájuk szépen, tagoltan beszélni, de ez nem olyan könnyű.
Hétfőn suli után is volt óránk, meg ma reggel, elkezdtem velük átismételni a könyvüket, amit már réggebben átvettek. Különféle mindennapi szituációkat is el kellett játszaniuk, azt mondták, hogy ilyet soha nem csináltak előtte, hanem állandóan fordítottak. Hmm.